Védőoltások

A védőoltások története

Sokan úgy gondolják, hogy a vakcináció története 1796-ban, Edward Jenner nevével kezdődik, azonban fennmaradt írásos emlékek bizonyítják, hogy 1000 környékén Kínában már alkalmaztak egyfajta immunizálási módszert himlő ellen. A módszer lényege az volt, hogy a beteg emberek himlős hólyagjaiból származó váladékba mártott tűvel szúrták meg az egészséges embereket, vagy a váladékból készített anyagot dörzsölték a bőrbe, vagy az orrnyálkahártyába. Azt tapasztalták, hogy a betegség bár kialakult, enyhébb lefolyású volt. Az immunizálás eme korai formája meglehetősen veszélyesnek bizonyult, ennek ellenére Afrikában és Törökországban is alkalmaztak hasonló módszereket.

Az igazi áttörést mégis a fent említett Edward Jenner felfedezése hozta. A XVIII. századi Angliában megfigyelték, hogy a fejőnők ritkábban fertőződnek feketehimlővel. Arra is rájöttek, hogy ez az immunitás a tehénhimlővel való fertőződésnek köszönhető. Az 1796-os himlőjárvány alatt Jenner ezeket a megfigyeléseket használta fel sikeresen. Egy tehénhimlővel frissen fertőződött asszony váladékát dörzsölte egy fiatal fiú sebébe. A fiú elkapta a tehénhimlőt, majd meggyógyult, később azonban a feketehimlővel fertőzött anyaggal szemben is immunisnak bizonyult. A vakcina szó a latin vacca = tehén szóból ered.  Jenner felfedezése lendületet adott a himlő ellen vívott harcnak, s bár a védőoltás sokat változott az ezt követő 200 évben, mégis ennek a tudásnak köszönhetjük, hogy manapság nincsenek feketehimlő járványok.

A második nagy áttörés Louis Pasteur nevéhez fűződik, aki Émile Roux-val közösen 1885-ben kifejlesztette a veszettség elleni vakcinát. A nyulakon termelt vírust, melyet 5-10 nap szárítással gyengítettek le, egy kilenc éves kisfiúnak adták be, akit megharapott egy veszett kutya. Ez volt az első alkalom, hogy sikeresen kezeltek rabies vírussal fertőzött egyént.

Ezt követően az 1930-as évekig számos más kórokozó ellen fejlesztettek ki antitoxint és védőoltásokat, így például a diftéria, tetanusz, antrax, kolera, hastífusz és TBC ellen. A XX. század közepe a védőoltások, és az ahhoz kapcsolódó gyártási technikák korszerűsítéséről, fejlesztéséről szólt. Ennek köszönhető, hogy az olyan betegségek ellen van védőoltás, mint a járványos gyermekbénulás, a mumpsz, a rózsahimlő. A XX. század legnagyobb úttörője Maurice Hilleman volt, akinek nevéhez több mint 40 oltóanyag köthető.

A vakcinák fejlesztésnek ma sincs vége. Napjainkban a rekombináns DNS technikák új távlatokat nyitottak a védőoltások gyártásában. Persze nem csak az oltóanyagot lehet tökéletesíteni, hanem annak bejuttatási módját is. Ennek köszönhetően elérhetőek már tűmentes oltóanyagok is. A vakcinázás új perspektívákat nyitott az allergia és egyes függőségek kezelésében is.

Irodalom:     http://www.historyofvaccines.org/ http://www.informed.hu/ http://www.cdc.gov/